A győri Audi sztrájk a szakszervezet szinte teljes győzelmével zárult. Az Audi vezetése végül elfogadta az elég jelentős, átlagban 18 százalékos béremelést. Sőt, a jelek szerint újabb magyarországi vállalatok csatlakoznak a sztrájkhullámhoz. Végre elindulhatnak a magyar bérek felfelé. Teljes győzelem, mondhatnánk. De biztos?
Régi közgazdasági alapvetés, hogy egészségesen (elszaladó infláció nélkül) a béreket csak a termelékenység növekedésének mértékével szabad emelni. Emögött a 18 százalékos béremelés mögött azonban teljesítmény növekedés nincsen. Sajnos a magyar termelékenység hírhedten alacsony nemcsak európai, hanem akár közép-európai összehasonlításban is. (A termelékenység azt mutatja meg, hogy a munkaerő mekkora értéket termel, azaz egy munkavállaló mennyivel járul hozzá az ország gazdasági teljesítményéhez.)
Lássuk a számokat
Az EU 28 tagállamának átlagát 100 egységnek véve a magyar munkaerő hatékonysága egy főre vetítve mindössze 67,9. Ugyanez az érték Lengyelországban 75,6, Csehországban 80,3, Szlovákiában pedig 80,8. A horvátok 71,6-del megelőznek minket, de a románok 65,1-es értékét is épphogy megütjük.
Ezen a nem túl rózsás helyzeten próbált javítani a kormány a túlóratörvénnyel: ha már gyengén dolgozunk, legalább dolgozzunk sokat. Igen ám, de a melós sem ostoba és ahogyan az audisok példáján is láthatjuk, az efféle próbálkozások vissza is üthetnek.
Most a Porsche csoport vezetőin a sor, hogy összeüljenek és átgondolják a jövőbeni stratégiájukat. Mert senkinek se legyenek illúziói, össze fognak ülni. A leállás a németországi gyártást is érintette, több ezer járművet nem tudtak időben legyártani, mert hiányoztak hozzájuk a Győrben készülő motorok. Sajnos odaát sem butábbak az emberek nálunk, nem fogják ölbe tett kézzel várni a jövő évi bértárgyalásokat. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a német kultúrában ősi hagyományai vannak az erős szakszervezeteknek, így lesznek ötleteik, hogyan kezeljék a helyzetet. Ez a pofon még váratlanul jött nekik, a következő már nem fog.
Olcsó magyar munkaerő
Igen örvendetes, hogy végre elkezdtek nőni a magyar fizetések (bár európai összehasonlításban még így sereghajtók vagyunk). Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyugati anyavállalatok nem emberbaráti szeretetből hozták nekünk ide a munkát, hanem egyszerűen azért, mert olcsók vagyunk. Ha egyre drágábbak leszünk, ahogyan hozták, úgy előbb-utóbb el is viszik a beruházásaikat. Tudom, tudom, ez “igazságtalan” dolog, de azért legyünk őszinték, a magyar vállalatok sem azért visznek gyártást más országokba, hogy ott ugyanannyiért kapják meg a terméket. Akkor inkább mi is visszahozzuk a termelést; egyszerűbb, könnyebben menedzselhető és jobb érzés a hazai. Az automatizálást akkor pedig még nem is említettem, amelynek egyelőre némileg gátja az azzal versenyképes olcsón elérhető munkaerő. De ha nincsenek olcsó munkások, jöhetnek a robotok. És persze azt is mindenki otthon fogja felépíteni magának.
A magyar olcsó munkaerő alapú társadalom képe zsákutca. Egyértelmű, hogy csakis a megkülönböztető kompetenciákkal élhetjük túl a 21. századot. El kell érnünk, hogy ne csak azért jöjjenek ide a külföldi cégek, mert olcsók vagyunk, hanem azért, mert valami olyat tudunk hozzátenni az értéklánchoz, amit mások nem. Vagy pedig úgy tudunk “olcsók” lenni, hogy sok pénzért ugyan, de elképesztően sokat tudunk letenni az asztalra. Drámai mértékben növelnünk kell a hatékonyságunkat. De hogyan lehetséges ez?
A mi válaszunk erre az Agilitás!
A működésünkön kell változtatnunk, ahogyan a munkát szervezzük, ahogyan a dolgozóinkat ösztönözzük, ahogyan egymással kommunikálunk, együttműködünk. Az alkalmazott módszereinket és készségeinket kell fejlesztenünk. Ahogyan odafigyelünk az ügyfeleink és vásárlóink igényeire. Hogy jobb terméket tudjunk letenni az asztalra. Hogy gyorsabbak legyünk a piacon. Hogy nekünk legyenek a legjobb ötleteink és meg is tudjuk azokat valósítani. Hogy a dolgozók jobb hangulatban és szívesebben dolgozzanak nálunk. Szakítanunk kell az eddigi gyakorlatokkal! Egyszerűnek hangzik? Nem lesz az. Hosszú, meredek és kanyargós az út, ameddig odaérünk. De nincs másik út…
Mi azt mondjuk, itt az ideje belevágni!