Rezilienciánk egyik alapköve, hogy túlélés helyett képesek legyünk megküzdeni nehéz, komplex élethelyzeteinkkel. Amikor “csupán” túlélünk egy helyzetet, múltbeli mintáink aktivizálódnak és irányítanak minket, így többnyire nem tudatosan, hanem szokásszerűen jutunk túl a helyzeten. Közel sem biztos, hogy kedvünk szerint, értékrendünknek megfelelően viselkedünk, és a tudatosság hiányában kevesebb esély van a tanulásra, épülésre is. A megküzdés azt jelenti, hogy tudatosan választjuk meg a helyzethez illő stratégiát, ami nem csak átsegít az adott problémán, de stresszálló képességünket is növeli.
Problémaközpontú megküzdés
Ha egy megterhelő életeseménnyel találjuk szembe magunkat, ami az erőforrásainkat, feltételezett képességeinket próbára teszi, a stressz szintünk megemelkedik. Ilyenkor dönthetünk úgy, hogy megoldjuk a problémát és ezzel oldjuk feszültségünket. Akár úgy, hogy közvetlenül a nehéz helyzetet vesszük célba, akár úgy, hogy mi magunk változunk vagy változtatunk valamit, hogy szembe tudjunk nézni a nehézségekkel. Ezt a megközelítést hívjuk problémafókuszú megküzdésnek.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy megpróbálunk valami megoldást keresni, ami megoldja a problémánkat. Például túl sok a munkánk, túlterheltek vagyunk, és ezt jelezzük a vezetőnknek vagy keresünk valakit, aki le tud venni valamennyi terhet a vállunkról, esetleg leülünk megtervezni, hogy hogyan tudnánk jobban beosztani az időnket.
Érzelemközpontú megküzdés
Van azonban olyan helyzet, amikor úgy érezzük, hogy a probléma túlnő rajtunk, és nem találjuk a kontrollt. Ilyenkor többnyire a probléma megoldása helyett magát a belső feszültséget próbáljuk csökkenteni és a nehéz érzéseinkkel nézünk szembe. Dönthetünk úgy, hogy kiabálunk, megbeszéljük a barátainkkal, „kisportoljuk” vagy valahogy másképp vezetjük el a stresszt. Ez az érzelemközpontú megküzdés.
Az előző munkahelyi példánál maradva túlterheltek vagyunk, ami frusztrál és akár kétségbe is vagyunk esve. Ezen a frusztráción alkattól és preferenciától függően segíthetünk például úgy, hogy otthon kibeszéljük. Vagy olyan tevékenységeket is beiktatunk a napunkba, ami kimondottan feltölt, de akár át is keretezhetjük a helyzetet, például úgy, hogy számba vesszük milyen sok hasznunk lesz belőle hosszabb távon.
Melyiket válasszam?
Mindkét útnak megvan a maga helye és létjogosultsága, a megfelelő egyensúly pedig a reziliencia alapköve. Ha az előbbi nem működik, akkor a teljes tehetetlenség hamar kilátástalanságba sodorhat, ha pedig az utóbbi sérült, akkor a legkisebb belső feszültség is túlterhelhet minket. Jó, ha mindkét megküzdési stratégiát tudjuk alkalmazni – komplex élethelyzetek ugyanis komplex válaszokat követelnek.
Hiszünk benne, hogy mindkettő fejleszthető és fontos. Kitartóan dolgozunk azon, hogy az embereket támogassuk a tudatossá válás útján érzelmeik területén (például EQ, Érzelmi képzésünkön) és segítsük őket „képessé” válni, megtalálni azt az erőforrásos állapotot, amire szükségük van (Mentális állóképesség fejlesztése vagy coaching formájában).
