Megújulás

A változáshoz, megújuláshoz való viszonyunk igencsak paradox. Mindannyian vágyunk a megújulásra, hogy tiszta lappal kezdhessünk újra, hogy kiléphessünk azokból a keretekből, amiket már szűknek érzünk, hogy meghaladhassuk önmagunkat. A vágytól a megvalósításig sokszor mégis igen hosszú és gyötrelmes út vezet. Azt akarjuk, hogy úgy változzanak a dolgok, hogy ne változzon semmi: akarjuk az újat, de nem engedjük a régit, egy fenékkel ülnénk meg két lovat. De hogyan támogassuk jól a magunk és mások megújulási folyamatát?

A változás utolérhet bennünket kívülről: olyan (határ)helyzetbe kerülünk, ami felborítja a világról és az önmagunkról alkotott korábbi elképzeléseinket. Ilyenkor kénytelenek vagyunk valahogy megküzdeni az adott helyzettel. Választásunk azonban ebben az esetben is van! Válhatunk a körülményeink áldozatává, vagy tudatosan meglovagolhatjuk a változás hullámait, és tanulhatunk magunkról valami fontosat. A változás folyamatát indíthatjuk belülről is, amikor úgy érezzük, hogy megrekedtünk, hogy abban a bizonyos langyos vízben tapicskolunk egy ideje. Ilyenkor nekünk kell a változáshoz szükséges energiát elindítanunk, ami nem könnyű.

Egy hónappal ezelőtt tudtam meg, hogy ki kell költöznöm szeretett, “belakott”, igencsak otthonossá varázsolt albérletemből. Nem én döntöttem így, és az időzítés sem volt éppen jó, de kénytelen voltam elfogadni, hogy új hajlék után kell néznem. Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt is, hogy itt van az ideje a megújulásnak, hogy ezt az eseményt felhasználhatom arra, hogy a saját újjászületési folyamatomat támogassam vele, és szintet léphessek. Az első pár napban az érzelmek széles skáláját jártam be, és úgy éreztem, kicsúszott a kezemből az irányítás. Nem akartam elnyújtani a változás kínjait, így hamar a tettek mezejére léptem, és megfogalmaztam, “imagináltam”, hogy milyen lakásra van szükségem. Majd egy rövid keresési folyamat után beléptem abba a lakásba, amit első látásra megszerettem, és otthonomnak éreztem. Már tudtam, hova tartok, és ez megnyugvással töltött el. A régi lakásban töltött utolsó hetek mégis egy hullámvasúthoz hasonlítottak. Rengeteg szép emlék, jó élmény kötődik ide, és a kis lakás az évek során valahogy a biztonságom zálogává vált, a menedékem lett. Megértettem, hogy a költözés egy kicsit olyan, mint a születés élmény, hogy nem mindegy a folyamat, a ritmus, hogy kik támogatnak benne, és az is fontos, hogy a végén puhára essek. Mert ami a felszínen csak egy lakás csere, az a lélek mélyebb rétegeiben mást mozgat meg. Ha a változás folyamatában jól bánok magammal, azzal tanítom a szervezetemet valami fontosra. Minden változási folyamat egy (újjá)születés élmény is. Egy kicsit itt hagyom azt, aki eddig voltam, és az új helyen azt is újra definiálom, akivé válni akarok. Az új lakás segíthet a régi, rossz szokások leküzdésében, teret ad valami újnak, jobbnak, levegősebbnek.

Az elmúlt tíz évben több száz ügyfelem változási folyamatát kísérhettem coachként végig. Amit biztosan állíthatok, hogy az emberek szinte sosem hozzák a papírformát. Minden változási folyamat egyedi és megismételhetetlen, de az évek során megfigyeltem, tanultam pár dolgot, ami a változás folyamatában elengedhetetlen. Ezeket gyűjtöttem most egy csokorba össze.

Min múlik, hogy a belülről indított megújulási folyamat sikeres lesz-e?

Elköteleződés, “beleállás”: a döntés, hogy elkötelezzük magunkat a változás mellett, bennünk kell, hogy megszülessen. A döntés önmagában nem elég, ha nem kötelezzük el magunkat szívből, ha nem tartunk ki, akkor könnyen letéríthetőek vagyunk az útról, hiszen számtalan tényező bizonytalaníthat bennünket el. Merjünk akarni!
Nemet mondás: a változás folyamatában valamire határozott nemet kell mondanunk, ami már nem szolgálja az életünket. A jelenlegi helyzet nyomása, szenvedése tolóerőként hathat a változás folyamatában. Ehhez mernünk kell megélni, és komolyan venni a nehéz érzéseinket.

Jövőkép: amellett, hogy nemet mondunk valamire, igent is érdemes mondanunk. Mit akarunk helyette? Ha van egy vonzó víziónk arról, hova tartunk, az jelentősen megkönnyíti a változás kínjait. Egy-egy nehezebb periódusban magunk elé idézve a vágyott jövőképet energetizálhatjuk magunkat a továbblépésre.

Konfrontáció a félelmeinkkel: Ha azt várjuk, hogy majd lépünk, ha már nem félünk, akkor sosem mozdulunk el. A félelem természetes része az életünknek, amit nem lehet csak úgy elmulasztani. Ha a félelmet felismerjük, tudatosítjuk és a nevén nevezzük, az már fél siker.

Erőforrások: A változás energiát igényel, az energiához erőforrásokra van szükségünk. A belső erőforrásaink ott vannak, csak nem mindig találjuk az utat hozzájuk. De a külső erőforrások legalább ilyen fontosak! A támogató közeg a sikeres megújulás egyik legfontosabb záloga.

Elengedés: Minden változási folyamat “kis halál”, valami újnak csak valami régi elengedésével tudunk helyet csinálni. Az elengedés folyamatát is kísérhetik nehéz érzések, de segít, ha emlékeztetjük magunkat arra, ez a folyamat természetes része.
Cselekvés: Minden változási folyamatban eljön az a pont, amikor a tervezgetést fel kell váltania az akciónak, és a tettek mezejére lépünk. Ne feledkezzünk meg a kis lépések művészetéről!

Állhatatosság: a változást nem elég elindítani, az életünkben fenntartani, az újnak helyet csinálni, az új készségeket begyakorolni folyamatos erőfeszítést igényel. Ez kezdetben sok energiát vihet el, később egyre könnyebb lesz.

Bizalom: Nem elég önmagunkban, a saját képességeinkben bízni, de az életnek is bizalmat kell szavaznunk. Lehet, hogy nem látjuk előre az út minden szakaszát, talán még magát az utat sem. De ha nem bízunk benne, hogy az út a döntéseink nyomán jelenik meg a lábunk alatt, hogy az élet mellénk áll, akkor sosem merünk elrugaszkodni.

Biztonság: A biztonságra való igényünk alapvető szükséglet. A változás folyamatában is szükségünk van arra, hogy legyenek fix pontjaink, ahol kifújhatjuk magunkat, ahova lehorgonyozhatunk. Jó, ha van biztonsági hálónk, ha nincs, akkor arról is gondoskodnunk kell, hogy megszőjjük!

Újradefiniálás: Egy változási folyamatban nem csak valamit, hanem önmagunk korábbi verzióját is újra kell értelmeznünk, el kell fogadnunk, hogy a változás nem csak az életünkre, hanem ránk is visszahat, mi sem leszünk már ugyanazok, akik előtte voltunk.

Minden egyes nap dönthetünk arról, hogy kivé válunk. Rajtunk múlik, hogy a régi beidegződéseink kelepcéjében vergődünk, vagy az “itt és most”-ban felelősséget vállalunk az életünk alakulásáért és a személyiségünk fejlődéséért. Mozduljunk el a tehetetlenség állapotából, fedezzük fel a választási lehetőségeinket, és legyünk elég bátrak önmagunk legjobb verziójává válni.

Fotó: Chris Lawton Unsplash