Mentális és lelki állóképességünk kialakításához fontos értenünk a határhelyzet fogalmát.
Mi az, mikor találkozunk vele, miért érdemes nyitott szemmel belelépni, hogyan mehetünk el mellette megúszva a belső átrendeződést?
Különösen aktuális most ez a téma, hiszen szinte mindnyájan ezt éljük, az érintettség mértékétől függően néhányan több szempontból is.
Éberség
Határhelyzetnek nevezzük azokat a helyzeteket, amikor általunk nem befolyásolható fordulóponttal találkozunk. Ilyen lehet egy váratlan törés az egzisztenciánkban, egy barát, rokon elvesztése és ugyanúgy a mostani vírus kapcsán kialakult krízis helyzet.
A határhelyzet attól határhelyzet, hogy tényleg megrengeti a világról alkotott elképzelésünket, nem tudjuk kivonni magunkat a hatása alól, rákényszerít arra, hogy elgondolkodjunk az életünkről, az értékrendünkről, hogy felülbíráljuk a kapcsolatainkat és kapcsolódásainkat.
Nem az számít ugyanis, hogy a konkrét történést hogyan címkézzük fel, vagy hogyan oldjuk meg, hanem az, hogy magunkban hogyan alakítjuk ki viszonyulásunkat, hogyan éljük meg, fogjuk fel és kezeljük.
“Itt szembesül csak az ember önmagával, és itt kényszerül arra, hogy egzisztenciális döntések mellett határozza el magát. Ahhoz hogy áthidaljuk őket, a határhelyzetekre nem tervekkel és számítással reagálunk, hanem egészen más aktivitással: a bennünk lehetséges exisztencia megvalósulásával; önmagunkká leszünk, amennyiben nyitott szemmel lépünk be a határszituációkba.” (Karl Jaspers)
Belső zarándokút
Ugyanezt keresi sok ember, amikor extrém helyzetekbe viszi magát. Erre utal a kissé provokatív cím is, hiszen sokan azért vállalkoznak a “hosszú útra”, hogy kiszakítva magukat a mindennapokból határhelyzetet éljenek át és “megtalálják magukat”, azaz közelebb kerüljenek valódi énjükhöz. A valóság azonban az, hogy ettől még nem biztos, hogy létrejön a határhelyzet és sikerül a belső átalakulás.
Ami a belső átalakulás kulcsa, az a szembenézés, azaz találkozni magammal, a legbensőbb gondolataimmal és érzéseimmel.
Ez azonban fájdalmas, mert az önmagammá válás, egyedül a határszituációkban feltáruló kudarc megtapasztalása révén válik lehetségessé. A kudarc jelentése itt a rádöbbenés, hogy a határhelyzeteknek, mint amilyen egy járvány, nincs értelme, így annak sem, hogy egyénként bármit újragondoljak vagy megváltoztassak.
Annak a folyamata ez, ahogy elönt minket a düh, hiszen ez a vírus kettétörte a megszokott életünket, anyagi bizonytalanságba taszít, elválaszt számunkra fontos emberektől. A düh mellett találkozunk saját sebezhetőségünkkel, kiszolgáltatottságunkkal, azzal, hogy bizonyos dolgokkal szemben tehetetlenek vagyunk. Minek gondoljak újra bármit, ha úgyis megtörténik mindez, ha nincs hatalmam a vírus vagy a gazdasági események felett?
A lehetőség, így a belső átalakulás éppen abban rejlik, hogy mindezek ellenére megnézzem, hogy egyéni szinten a kialakult helyzet rám milyen hatással van, milyen témákat szólít meg bennem, és felfedezzem, hogy eddigi életem és reakcióim mely részei nem működőképesek. Ahogy a hátizsákomból is kidobálom az útközben feleslegessé vált dolgokat, melyek súlyként nehezednek rám, lelassítanak és megakadályoznak a haladásban.
Miért érdemes mégis szembenézni magunkkal?
A gyermek úgy nő fel, hogy azzal azonosul, amit lát, amit a szülőktől tanul.
Nehéz a gyermekkorból hozott sémákat túllépni, a saját megoldási stratégiáinkat felépíteni. Ezek általában automatizmusok, sokszor rá se látunk, hogy működtetjük őket, fel sem fogjuk, hogy nem a sajátunk. Sokáig nem is tudjuk, hogy vannak más megoldási stratégiák, mint a miénk.
Hogyan kezelem a bizonytalanságot és a kontrollvesztést a jelen helyzetben? Hogyan vagyok az egyedülléttel, elszigeteltséggel? Hogyan vagyok az összezártsággal?
Hogyan voltak ezek jelen gyerekkoromban? Hogyan reagáltam akkor? Hogyan reagálhatok most, kompetens felnőttként?
Nagyfokú tudatosság szükséges ehhez a felismeréshez.
Másfajta megoldási stratégiák megtalálásához önismereti útunk során, a gyermekkori sérülések érzelmi feldolgozásával juthatunk. Ez vezet el ahhoz, hogy tudjak reflektálni saját magamra, tudjak új megoldási stratégiákat kialakítani, tudjak változtatni szokásaimon, viselkedésemen, meg tudjam haladni a gyermekkoromból hozott szülői mintákat.
Ha ezt nem teszem újra és újra visszakerülök ugyanazokhoz a problémákhoz, ugyanazokat a köröket futom, hasonló helyzetekbe keveredek.
Ez a fajta találkozás magammal a lehetőség a szembenézésben.
Önmagammá válni így.
Ez a szabad létezés.
A szabad létezésben pedig a fejlődés végtelen…
A cikket írta: Dénes Fruzsina és Kövesdi Krisztina
Felhasznált irodalom:
Jaspers, Karl: Mi az ember? Filozófiai gondolkodás mindenkinek. Ford. ifj. Kőrős
László. Budapest, Katalizátor Könyvkiadó, 2008.
