A korábbi cikkeink az egyén szempontjából foglalkoztak a reziliencia kérdésével, most pedig egy még komplexebb jelenséget, a csapat- és szervezeti szintű rezilienciát járjuk körbe. Ez azok számára lehet igazán érdekes, akik környezetük alakításáért aktívan szeretnének tenni, és nem csak a körülmények elszenvedőiként vennének részt szervezetük életében.
Mind a csapatok, mind a szervezetek az őket alkotó tagok kapcsolatára, kölcsönhatására épülnek. Kérdésünk a témában: Hogyan lehet a számunkra fontos kapcsolatok minőségén javítani, és teherbíró, a változáshoz gyorsan alkalmazkodó szövetségeket kötni a közös cél elérésének érdekében?
Nézzük meg ezt közelebbről, és további kérdésekre bontva találjuk meg a választ.
Mik a számunkra fontos kapcsolatok munkahelyünkön?
Először valószínű közvetlen munkatársakkal és a közvetlen vezetőnkkel való kapcsolat juthat eszünkbe. Ők azok, akik napi szinten hatnak ránk, és akikre mi is a leginkább hatással vagyunk. Kicsit távolodva pedig mindaz a környezet, amibe ágyazottan dolgozunk- a szervezeti kultúra, közvetett munkatársaink, és az írott valamint íratlan szabályok.
Mit jelent a kapcsolat minősége?
Minél inkább felismerjük a kölcsönös egymásrautaltságot szűkebb és tágabb környezetünkkel- annál fontosabbá válhat, hogy figyelmessé váljunk arra, hogyan hatunk egymásra, és hogy ez inkább felemelő, vagy lehúzó. Amikor a közös jóllétünk elősegítésének keresése kerül a központba saját- vagy mások egyéni igényei, és céljai elérése helyett, akkor elindulhat a hosszú-távú egymásra építkezés.
Mit jelent a szövetség?
A tudat, hogy egy hajóban evezünk, és egy irányba nézünk- a hatalmi harcok helyett így az energia az összhang megtalálására összpontosul. Fontos, hogy mindenki érezze, kölcsönösen szükségünk van egymásra, hogy valóban haladhassunk.
Van-e valódi közös cél a munkahelyen, amit szeretnénk elérni?
Ez talán az egyik legnagyobb kihívása a vezetőknek, hogy hogyan lehet a munkatársak saját céljait összekötni a csapat, majd pedig a szervezet céljaival. Hogyan találja meg mindenki úgy a helyét a szervezetben, hogy közben saját belső motivációja mentén tud nap, mint nap dolgozni- mégis a közös célt folyamatosan szem előtt tartva. Végső soron pedig a szervezet kiválósága azon dől el, hogy képes-e megfogalmazni magasabb rendű, és a profitszerzésen túlmutató célját, amivel beteljesítheti egyedi hivatását.
Milyen egy teherbíró, és a változáshoz gyorsan alkalmazkodó szövetség?
Annál teherbíróbb a kapcsolat, minél inkább elbírják a tagok egymást, és az aktuális helyzetet éppen úgy, ahogy az a jelenben van – hibákkal, tökéletlenségekkel együtt. Sőt csak az érdekli őket igazán, hogy valójában mi is van: ki hogy van, milyen helyzetben vannak együtt- és erről hogyan alakítsanak ki egy közös képet, mivel csak onnan tudnak a közös irányba haladni, és egymást valóban támogatni. Ez a fajta érdeklődés teret adhat az őszinte kommunikációnak, és ha ez a kommunikáció folyamatos és pontos, és van nyitottság a befogadásra, leginkább akkor tudnak gyorsan reagálni közösen a környezet változásaira.
Ahogy végigmentünk a kérdéseken, láthatjuk, hogy nem egyszerű feladat reziliens szervezetet építeni, és a csapatok és szervezetek összetettségét nem leegyszerűsítő, hanem azt kezelni tudó tudatosságra van szükségünk.
Összefoglalva: a saját magunk és a környezetünk iránti éber, érdeklődő és jóindulatú figyelem, ezáltal az önismeret és a kölcsönhatásokra való érzékenység növekedése, a közösen összeegyeztetett célok, valamint a kölcsönös, nyílt, hiteles, és pontos kommunikáció az, ami egy reziliens szervezet sava borsa lehet.
És hogyan kezdjünk bele az építkezésbe?
Először is gondoljuk át saját szervezetünkre és magunkra vonatkoztatva is az imént feltett kérdéseket. Vezetőként feladatunk, hogy erősítsük az elköteleződést és felelősségvállalást a közös cél, és a kapcsolatok fejlesztése iránt. Pár példa, amire figyelhetünk, és felhívhatjuk munkatársaink figyelmét is. Nézzük meg, hogy mi az ami már jól működik- vajon észrevesszük ezt, és őszintén el is ismerjük? Ezután megfigyelhetjük saját magunkon, hogy vajon hogyan hatunk a közvetlen környezetünkre- felemeljük és erősítjük-e őket, vagy inkább lehúzzuk és teherként nehezedünk rájuk. Ezzel egyidejűleg arra is figyelhetünk, hogy mások hogyan hatnak ránk, és mit hoznak elő belőlünk. Ha ennek megfigyelését elkezdjük gyakorolni, egyre pontosabb iránytűként szolgálhat a kapcsolatainkban való navigáláshoz.