Álarcot hordjunk a munkahelyen, vagy törekedjünk teljességre? Merjük önmagunkat adni, vagy gondosan rejtsük el valódi érzéseinket, gondolatainkat, preferenciáinkat? Amikor erről beszélgettünk, az emberek egy részének már pusztán a kérdések feltevése is kényelmetlenséget okozott, mert elképzelhetetlennek találták, hogy valaki a munkahelyen teljesen önmaga legyen. Pedig ha erre nem figyelünk, annak ára van.
Wholeness – teljesség – egészség
Frederic Laloux 2014-es könyve, a Reinventing Organizations három olyan területet azonosít, ami szerinte a jövő szervezetének működését meghatározza: self-management, purpose, wholeness. Az első kettő nem idegen az üzleti világtól: az autonómia, a decentralizált döntéshozás, a magasabb szintű célok kijelölése – egyik sem hat újdonságként egy átlagos cégvezető számára. De ez a wholeness dolog engem személy szerint megfogott – hogy jön ez ide, és miért számít? Aztán a távoli munkavégzés adott egy lökést számomra ezen a területen is, és azt gondolom, hogy eggyel jobban értem a leckét, mint korábban.
Miről is szól ez a wholeness? A wholeness angol kifejezést a könyv hivatalos fordítása teljességnek fordítja magyarra, de nem hagy nyugodni az, hogy ha szó szerint akarjuk fordítani, akkor a wholeness márpedig egészséget jelent. Egész, azaz a test, a lélek és a szellem összhangja. Lehet a kifejezésben egy adag spiritualitás is, de alapvetően számomra nem ezt jelenti. Nagyon egyszerűen lefordítva, Laloux azzal érvel, hogy minél inkább önmagát adhatja valaki egy munkahelyen, annál jobban jár a cég. Miért? Mert amikor nem önmagam vagyok, akkor egy álarcot veszek fel a külvilág felé, és könnyű belátni, hogy ha fél kézzel az álarcot tartom magam előtt, akkor eggyel kevesebb kezem marad dolgozni.
Egy kézzel kevesebb
Mit jelent ez lefordítva? Ha én pólóban érzem jól magam, de a munkahelyemen öltönyben kell járni (vagy épp fordítva), és elfogadom a szabályokat, akkor az energiám egy része elvész azzal, hogy fenntartsam a környezetbe való beilleszkedést. Na jó, az öltözködés nem akkora tragédia – mit szóltok ahhoz, hogy “a munkahely legyen érzelemmentes?” Mintha az érzelmeken lenne egy on-off kapcsoló, amit csak meg kell nyomni és máris eltűnnek. Vagy hogy “a magánéletnek nincs helye munkaidőben?” Sok szerencsét ehhez home office-ban! Ezek, és az ehhez hasonló mondatok mind azt sugallják: húzz csak rá még egy réteget arra az álarcra, nehogy lássák, hogy egy ember van mögötte. Nem bírod már tartani, és a frusztrációtól csökken a teljesítményed? Az a te bajod. Mindeközben óriási stresszt okozunk magunknak azzal, hogy másnak próbálunk látszani, mint akik valójában vagyunk (talán ez bukik ki az emberekből, amikor az évzáró partikon kissé talán túlzottan is leengedjük az álarcokat).
A kijárási korlátozások ideje alatt viszont nem volt más lehetőségünk: muszáj volt lejjebb engedni ezt az álarcot. Bejöttek a gyerekek a meetingen, beleugattak a kutyák a tréning legfontosabb gondolatánál, láthatóvá vált a kép a hálószoba falán, vagy a könyvek a polcon. És mi a tapasztalás? A legtöbb esetben ettől nem ment csődbe a cég, hanem épp ellenkezőleg: emberi kapcsolódások épültek, amik létfontosságúak a bizalom megteremtése során. Ezek az egy-egy pillanatba sűríthető emberi kapcsolódások (például a “jé, te is Asimov rajongó vagy?”, vagy a “ne is mondd, mi is küzdünk a fiunk online gitárórájával”) arról informálnak minket, hogy a másik ember is ember, megbízhatunk tehát benne.
Ha pedig megbízunk benne, sokkal könnyebb a jó szándékot feltételezni (ezzel úgy mellékesen a félreértésekből származó munkahelyi konfliktusok 80%-a automatikusan megoldódik), őszintének lenni vele, és megspórolni azt az elvesztegetett időt, amikor azon gondolkozom, hogy vajon mit gondolhat a másik? Ha ugyanis bízom benne, ezt egészen egyszerűen meg tudom kérdezni tőle.
Amit érdemes átgondolni
Érdemes átgondolni, hogy számunkra mit jelent a “wholeness”, és hogyan nyilvánulhat meg a mindennapjainkban. Pár gondolatébresztő kérdés segíthet megvizsgálni, hogy mennyire van összhangban belső életünk azzal, amit a külvilágnak is megmutatunk, és mennyire merünk személyesek lenni, magunkat szűrők nélkül vállalni akár munkahelyi kapcsolatainkban is.
- Fel tudsz idézni olyan pillanatokat az életedből, amikor teljesen önmagad voltál, és tudtad magad adni? Emlékszel munkahelyi környezetben is ilyenre?
- A munkahelyeden találsz-e olyan helyzetet, ahol szívesen megmutatnál többet abból, amit valójában gondolsz, vagy ahogy valójában érzed magad?
- Mi az, amit felesleges maszknak érzel, ami az önvédelmedet szolgálja csupán, és szívesen elhagynál? Mire van szükséged ahhoz, hogy ezt elhagyd?
Ha van valaki, akivel szívesen megosztod a kérdésekkel kapcsolatos gondolataidat, élményeidet, az sokat segíthet a témában való elmélyülésben, és abban, hogy saját életedben is felfedezd, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy teljesnek, és önazonosnak érezd magad egyre több helyzetben.
Fotó: Matthieu Stern – unslpash
