Anna nem csak beszél róla, bátran mer és tud is a csendben lenni. Elnyugszik benne, töltekezik belőle. Beszélgetésünkben minden szünetnek, minden “üres” pillanatnak jelentősége volt. A csend egyszerre volt a központi témánk és egyben a mélyről jövő válaszok megszületésének tere. A csendhez türelem kell, ahogy talán ehhez a cikkhez is, de lehet, és úgy gondolom érdemes akár fejezetenként csemegézni.
A formáról
Norbi: Amikor a feltöltődésről kezdtünk ötletelni te egyből bedobtad, hogy beszélgessünk az elvonulásokról, annak is egy különleges formájáról a csend elvonulásról. Mesélnél erről? Mi a kapcsolatod vele?
Anna: Többször is voltam 10 napos csendes elvonuláson – és mindig másként, de nagy hatással volt rám – elevenebben, élettel telve tértem vissza minden alkalommal. Jálics Ferenc jezsuita szerzetes szemlélődő lelkigyakorlata alapján, Mustó Péter kísérésében vonultam el a Pilisben. Édesanyámtól hallottam róla először, aki életfordító felismeréseket és élményeket élt át itt a saját elvonulása során, így én is úgy döntöttem megpróbálom.
Nagyon jó a környezet, nagyon jó családi hagyomány! Mennyiben más egy jezsuita gyökerű elvonulás, mint pl. egy buddhista? Miben jelenik meg a különbség?
Ami hasonló, hogy az időnk legnagyobb részében teljesen csendben vagyunk. A jezsuitáknál a gyakorlatnak van egy személyesebb jellege a lelki kísérő által, akivel nap mint nap beszélhetsz a tapasztalataidról. És persze a keleti szimbólumok helyett keresztény vallási jelképeket használunk – más hagyományvonalat követünk.
Hogy nézett ki egy nap? Mi volt a menete?
Reggel – szerencsére nem túl korán 🙂 – csikunggal kezdtünk, ami egy keleti gyökerű meditatív mozgásforma. Meglepő nyitottságot tapasztaltam a jezsuita oldalon más kultúrák gyakorlatainak beépítésével kapcsolatban. Délelőtt és délután közös ülő meditáció volt a kápolnában, valamint a természetben való csendes sétálásra, szemlélődésre is volt napközben lehetőség.
Ülő meditáció?
Ülhetsz zsámolyon, széken, ami a fontos, hogy a gerinc legyen egyenes. Minden nap volt egy rész a délelőtt folyamán, amikor meghatároztuk a gyakorlás fókuszát, és hogy mire irányítjuk a figyelmünket – itt beszéltünk arról, hogy hogyan tarthatjuk kezünket, milyen szavakat ismétlünk magunkban. Délutánonként volt egy közös élménymegosztás, ahol, aki szükségét érezte megszólalhatott, valamint a nap zárásaként szentmisén vettünk részt. Este egy rövidebb tanítás után, aki szeretett volna, még leülhetett meditálni. Napi háromszor étkeztünk, az étkezést közös imával, énekléssel kezdtük meg.
Végig csendben?
Az élménymegosztás, a kísérővel zajló beszélgetések és persze a közös szertartásokon való részvétel kivételével igen.
A tartalomról
Miért és kinek ajánlanád ezt a fajta csend elvonulást?
Mindenkinek, aki érez magában vágyat és elszántságot, hogy kipróbálja. Egy ilyen elvonulás után teljesen más szemmel tudsz ránézni a hétköznapjaidra. Olyan ez, mint egy nagytakarítás. Könnyebb úgy a lakásodat – és magadat is – karbantartanod, ha évente csinálsz egy nagytakarítást. Észrevetted, hogy valahogy utána jobb illat lesz a lakásban, minden felfrissül? Amiért az éves nagytakarítást, azért ajánlom az elvonulást is. Nem könnyű, nem egy vakációzás, de megéri.
Mitől „nem könnyű”?
Mindaz, ami nem kapott figyelmet, mindaz, amit tudattalanul elnyomtál, az itt fel tud jönni. Ezzel szembenézni, és ezt kibírni – más szóval elszenvedni – nehéz.
[Csend.] És a lelkigyakorlatnak még csak nem is azonnal van hatása, hanem mint egy mag, amit elültettél, sokszor hónapokkal később szökken szárba.
Az elvonulása hatása hogyan jelenik meg a mindennapjaidban, hogyan válik valósággá?
Ahogy sokszor egy katartikus élmény esetén – legyen az egy könyv, film vagy más tapasztalásból adódó alapélmény – sem tudod mindig, hogy mi változik, úgy itt is nehéz ezt megfogalmazni.
[Csend.] Az egyszerűséghez, csendhez nagyobb vonzalom ébredt fel bennem, több mindennek megengedem az életben, hogy olyan legyen amilyen, és ne akarjam rögtön megváltoztatni. Ennek hatására többször előfordul, hogy én csak figyelem, hagyom, hogy ne az én elképzeléseim szerint menjenek a dolgok, hanem próbáljak jelen lenni, és kivárni, hogy mi alakul ki egy–egy helyzetből. Ez sok stressztől megszabadított, és talán odaillőben is tudok a helyzetekben reagálni.
Mi volt a legmegdöbbentőbb felismerésed?
A: [Csend. Hosszú csend.] Érzékennyé lehet válni arra, hogy az élet az most van, folyamatosan történik, és neked nem kell semmit sem csinálnod azért, hogy téged ez megtartson. Mint a légzés: nem akaratlagosan csinálod, mégis működik. Elég, ha ráirányítod a figyelmedet. Felismertem, ha figyelmessé válok, észrevehetem, hogy egy folyamatban vagyok benne, ami bennem és körülöttem állandóan bontakozik, születik és véget ér. Amikor kijövök a fejemből, és azokból a gondokból, amiken rágódom, akkor megtapaszthatom ezt – semmi sem végleges, minden változik. Ezáltal a felismerés által jobban részt vehetek a saját életemben, ami most van.
Munkakörnyezetbe hogyan emelhető be ez a fajta tudás?
Ez a tudás, ha leveszünk róla minden vallásos köntöst, már úgy látom, hogy egyértelműen átkerült a mindennapjainkba, és komoly érdeklődés övezi.
Mi marad, ha minden köntöst leveszünk?
Jó kérdés, hogy le lehet-e venni minden spiritualitást belőle! Mindenesetre így marad egy jól érthető technika. Egy jól megfogható gyakorlati rész, aminek hatásossága kísérletekkel, élettanilag is alátámasztható – ez a mindfulness. Ennek hatalmas tudományos irodalma van, a mindfulness a virágkorát éli. A vallásos tematikától eltérően teljesen más szókészletet használ, így ennek sokkal nagyobb a befogadhatósága azok számára is, akik távol állnak, esetleg teljesen el is zárkóznak a vallásoktól.
A hatásról
Térjünk vissza a hagyományra, az elvonulásra. Mitől ilyen fontos neked a feltöltődés, és különösen ez a típusú lelki feltöltődés?
Ha adni akarunk, kell, hogy legyen miből. Ha értéket akarunk teremteni, nagyon fontos, hogy először ezt magunkkal, magunkban kezdjük el. Mi magunk tudjunk jól lenni. És mivel nagyon sok minden követeli az energiánkat, ezért nagyon fontos, hogy vissza tudjunk töltődni, hogy minőségi energiánk legyen.
Kicsit távoli, de érdekes párhuzam, hogy a helyes töltés a telefonjainknál is nagyon fontos. Most tervezek vásárolni egy újat és elkezdtem utánaolvasni annak, hogy mire figyeljek az akkumulátorokkal kapcsolatban. Nem értettem, mitől ment tönkre a jelenlegi olyan gyorsan. Arra jöttem rá, hogy nem jók a telefon töltési szokásaim. Rendszertelenül és nem kellő ideig töltöm, sokszor teljesen lemerítem, aztán fent is hagyom éjszakára a töltőn.
Csak most jöttem rá, hogy vannak töltési szabályok, amikről én eddig nem is tudtam. Ilyen, hogy még a legújabb akkuknál is általában az a jó, ha 20% alá nem engedjük esni a töltöttséget és 80% fölé nem töltjük az eszközt. Illetve, hogy ezzel együtt havonta egyszer érdemes hagyni nullára lemerülni, és úgy feltölteni.
Szerintem ez nagyon jó, plasztikus hasonlat. Ha ez egy telefonnál ilyen fontos, akkor mekkora jelentősége lehet ennek az életünkben, a kapcsolatainkban?
Nagyobb, mint elsőre gondolnánk. A teljesítmény központi szerepet kapott az életünkben, és sokszor ehhez kötjük az önértékelésünket is. Akkor vagyok értékes, ha teljesítek, ha produktiv vagyok. Emiatt rengeteg kényszert, belső parancsot építettünk be magunkba, olyannyira, hogy sokszor már külső kényszer vagy főnök sem kell. Ott van már bennünk a hajcsár, a végletekig hajszoljuk magunkat.
Mindent azért csinálunk, hogy hassunk, hogy elérjünk általa valamit – elvesztettük szabad viszonyulásunkat. Az, hogy bármit önmagáért csináljunk, csak mert jól esik, vagy mert szabadok vagyunk rá, az nagyon háttérbe szorult.
Szerencsére ezt a belső kényszert, amikor a saját hajcsáraink vagyunk, fel lehet ismerni és meg lehet fogni. Fontos, hogy erre is rá lehet nézni, és meg lehet barátkozni azzal, hogy ilyenek vagyunk. Itt is fontos, hogy nem kell ezt rögtön megváltoztatunk magunkban, a lényeg, hogy ne nyomjuk el, és ha már felismertük, egyre többször helyet készítsünk annak, amikor nem kényszerből és kötelességből csinálunk dolgokat. Amikor csak arra figyelünk, hogy töltődjünk. Ezek azok a pillanatok, amikor játszunk, beszélgetünk, egy számunkra tetsző zenét hallgatunk, amikor valamit csak önmagáért csinálunk, nem azért mert hasznos. Ha megfigyeled, hogy még a pihenést is csupán azért csinálod, hogy visszamehess pörögöni és újra hasznot hajts, akkor erős belső hajcsárral van dolgod!
Azért is fontos ez, mert a túlhajszoltságból adódó kiégés észrevétlenül éri el az embert. A kiégésben nincs olyan drasztikus váltás, mint egy trauma vagy baleset esetén. A kiégés fokozatosan, folyamatszerűen, mondhatni sunyi módon jön, és ennek mind ki vagyunk téve. Ezért fontos, hogy az életünkbe is beiktassunk olyan jó szokásokat, egészséges rutinokat, amik támogatják azt, hogy tudjunk töltődni, jól töltődni, hogy tudjuk kiegyensúlyozottan vinni az életünket. Ebben is például sokat segíthet az elvonulás.
Minden évben visszajársz?
Nem minden évben, de amikor csak lehetőségem van igyekszem kiszakadni a mindennapok rutinjából egy hosszabb időre – van, amikor más formában.
Még egy kérdés: mikor mész a következőre?
Jó kérdés :). Már tervezem, még idén szeretnék eljutni.
Javasolt irodalom: Mustó Péter – Csendben születik az élet
Trackback/Pingback