Sudár Györgyi

Szakmai

Tíz éve dolgozom coachként, emellett rendszeresen tartok coach képzéseket és vállalati tréningeket. Végzettségemet tekintve pszichológus és közgazdász vagyok, PCC szintű nemzetközi coach akkreditációval rendelkezem. A munkám során integratív szemléletben dolgozom, szívesen használok kreatív és dramatikus eszközöket. Hiszek az intuíció, az inspiráció és az “itt és most” erejében, képzések során és az egyéni fejlesztési folyamatokban arra törekszem, hogy mélyen megmozgassam a résztvevőket.

Fontos alap, miközben emberekkel dolgozom

Bábaként kísérem a változás folyamatát, meleg érzelmi klímát teremtek, de ha szükséges nem félek bátran beavatkozni, konfrontálódni. Mindig kicsit az ember fölé nézek, meglátom az ott szunnyadó potenciált, hogy a legjobbat hozhassam ki belőlük. Hideg fejjel és forró szívvel dolgozom.

Személyes

Gyerekkorom óta írok, 10 évig dolgoztam újságíróként is. Boldoggal, a magyar vizslámmal naponta járom az erdőt, ott érzem igazán otthon magam, és ott tudom letenni a napi feszültségeket. A gyaloglás számomra: élet. Egy jó könyv bármikor le tud venni a lábamról.